Madách Imre

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA

 

Az ember tragédiája a magyar irodalom és drámaírás kiemelkedő műve, Madách Imre legismertebb alkotása. Az 1862-ben[1] megjelent mű sokakat felzaklató kérdései azóta is életbea darabnak. A születésétől eltelt mintegy százötven évben a Tragédia egyfajta szimbólumává vált a magyar drámaírásnak, talán a legtöbbször színpadra állított költemény Mn tartják a költeményt, számos kortárs feldolgozása létezik agyarországon. Az először itt elhangzó „Megy-é előbbre majdan fajzatom”, valamint a „Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!” mondatok legismertebb irodalmi idézeteink közé tartoznak.

Madáchot gyakorta egykönyvű szerzőnek szokták nevezni, akárcsak Katona Józsefet, a Bánk bán alkotóját. A mű a Genezisben lévő teremtéstörténetet dolgozta fel és 15 színből áll. Az első három és a tizenötödik színek a keretszínek, a többi pedig történeti szín. Az ember tragédiájában szereplő Éva megformálásában nagy szerepet játszott Madách felesége, Fráter Erzsébet, aki megcsalta őt börtönévei alatt. Házasságuk jól indult, azonban amikor Madách támogatta az 1848-as eseményeket, és börtönbe vetették, felesége fogadta régi udvarlóit. A szabadulás után elváltak, és a költő úgy érezte, csalódott a nőkben. Azt mondta, csak azért nem festette sötétebb színekkel Évát, mert a mű megírásakor eszébe jutott édesanyja.

1111001898769.jpg

 

 

Készítette: Tóth Rita 11.c



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 2
Heti: 7
Havi: 79
Össz.: 10 113

Látogatottság növelés
Oldal: Főoldal
Madách Imre - © 2008 - 2024 - ember-tragediaja.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »